Határon túl: Nemzetemet két perc hírnévért!

2017. november 01. 22:38 - wangara

Gyurcsány kampánya elvtelen és romboló

Gyurcsány Ferenc és a DK aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit.

Gyurcsány azzal érvel, miszerint nem járja, hogy az „ország mindennapjaiban nem osztozók perdöntő hatást gyakoroljanak arra, hogy a Magyarországon élők miként éljenek”. A „perdöntő” jelen esetben nem jelent mást, mint 2-3 parlamenti mandátumot a 199-ből. Azaz kevesebbet, mint a teljes Országgyűlés 2%-a. 

 gyf.jpeg

Aki nem dolgozik, ne is egyék?

 

A DK nyílvánvalóan a Publicus Intézet 2017 augusztusi  felmérésére alapoz, miszerint a megkérdezettek 57%-a nem támogatja, hogy a kettős állampolgársággal együtt a határon túli magyarok szavazati jogot is kapnak.

Gondolhatnánk, hogy a képlet egyértelmű: aki nem itt fizet adót, aki nem viseli döntése következményeit, az ne is szólhasson bele az anyaország dolgainak alakulásába. A felmérés egyúttal ennek a logikai felvetésnek gyökeres ellentétét is igazolja: különböző szociális juttatások közül, a válaszadók 55%-a támogatja, hogy a határontúli magyarok a hazai egyészségügyi ellátásokhoz hozzá férjenek. Érdekes, pedig azért sem állják a cechet.

Ahhoz, hogy belássuk, hogy az „aki nem dolgozik, ne is egyék”, tehát „aki nem adózik, ne is szavazzon” érv nem több, mint demagógia, elég abba belegondolnunk, hogy az itthon élő 8,3 millió szavazó korú honfitársunk közül hányan is szavaznak olyanok, akik nem fizetnek adót. Ma Magyarországon 4,5 millió embert tekintünk foglalkoztatottnak. Közülük 850 ezren köztisztviselők, vagy közalkalmazottak, majd 200 ezren pedig közfoglalkoztatottak. Szűken tehát 3,5 millió ember az, aki éppen eltartja Magyarországot.

Ha demagógiára demagógia a válasz, akkor szavazhasson csak 3,5 millió magyar? Akkor ne szavazhasson az egyetemista, a kismama, a nyugdíjas, a munkanélküli? 

 

Nemzetemet két perc hírnévért

 

Miniszterelnök úr, tudom, hogy ezt Ön sem gondolhatja komolyan. Két dolgot viszont komolyan gondol: egyrészt, hogy politikáját nem elvekre, hanem közvélemény kutatásokra akarja építeni. Olyan radikális állítást kíván tenni, ami a többségnek kedves. Másrészt tudja, hogy a kettős állampolgárság kérdése olyan érzelmi kérdés, aminek megpendítésével Ön újra a viták kereszttüzébe kerülhet, újra Önről beszélhet majd a média. A kezdeményezés célja tehát ennyi és nem több: újra címlapra kerülni és megmutatni, Ön a kiskakas a baloldal szemétdombján. 

Miniszterelnök úr, én ma az Együtt politikusaiként sem titkolom: 16 éves koromban azért kezdtem politizálni, mert egy szenvedélyes, tehetséges, európai politikust láttam az ország élén. Ha volt valaki, hát akkor én hittem Önben. Most, tizenhárom évvel később viszont azt kell mondom, a szavazati jog visszavételére meghirdetett kampánya elvtelen és romboló, árt mindannak, amit a DK szabadelvű, nyugatos programja zászlajára tűzött, árt minden demokratikus ellenzéki pártnak, árt a külhoni magyar közösségnek és így árt Magyarországnak is. 

Megéri az árok ásás?

 

Ön is tudja és ki is jelentette, hogy a kezdeményezése nem járhat a választójogi törvény módosításával. Mi több, még népszavazással sem, hiszen a DK nem népszavazási kezdeményezésre gyűjt aláírásokat. Jogszabályi értelemben tehát – ha jól értem a DK honlapján is található információkat – nem történik semmi, a párt pusztán adatbázist épít, saját támogatói íveken gyűjt aláírásokat. Ön még az ígéretét is elveszi annak, hogy az Ön szerint égető fontosságú - szerintem álságos és félrevezető - kérdést demokratikus módon, népszavazás útján rendezzük. A kezdeményezés innentől kezdve valóban nem más, mint politikai hecc kampány, közjogi értelemben nonszensz.

A kérdés Miniszterelnök úr az az, hogy megéri-e? Megéri e a kettős állampolgárságról szóló népszavazás történtelmi terhével újból olajat önteni a tűzre? Újra feldobni a magas labdát a Fidesznek és a Jobbiknak, hogy elmondhassák: a baloldal magyart magyar ellen fordít, árkot ás és uszít? Ahogyan Szigetvári Viktor írja: kitaszítani honfitársainkat a magyar közösségből és védtelenül hagyni őket az újkori román nacionalizmussal szemben?

Az én válaszom és az Együtt válasza az, hogy nem, ez sohasem érheti meg. A határon túliaknak nyújtott szavazati jog nem lehet teherviselés kérdése. Ez a kérdés lelkiismereti, gesztus azok felé, akik Trianon tragédiája vagy épp ’56 következményeként elszakadtak a hazájuktól. A kettős állampolgárság kérdése ma már nem elválasztható a szavazati jogtól, mivel már megadott jogról van szó.

Állampolgárság és szavazati jog kérdés ma már egy, amely választójogi értekezések elméleti szintjén ugyan szétválaszthatóak, a politikai diskurzus gyakorlati szintjén azonban többé már nem. Aki a szavazati jog kérdését támadja, az a kettős állampolgárság kérdését és vele együtt a határon túl élő magyarságot, egyúttal az egész magyar nemzetet támadja.

Én olyan baloldali politikus akarok lenni, aki nem attól retteg, hogy a Fidesz a külhoni szavazatok segítségével jut kétharmadhoz, hanem olyan, aki a hazai és határon túli választók többségét is képes meggyőzni arról, hogy Magyarországnak más utat kell járnia. Csak akkor leszünk sikeres és egységes nemzet, ha a mindannyiunk számára fájó sebeket közösen próbáljuk gyógyítani. A DK mostani kezdeményezése pedig nem a gyógyulást, hanem a sebek feltépését célozza. Miniszterelnök úr, tisztelettel kérem, vonja vissza ezt a káros kezdeményezését!

Szólj hozzá!

Mi, győriek álljuk a cechet, mégis Pestről dirigálnak!

2017. szeptember 24. 21:58 - wangara

Interjú Varga Márk önkormányzati képviselővel

Varga Márk az "Együtt, a cselekvő ellenzék" c. kiadványnak adott interjújában elárulta, hogy hamarosan megszületik első gyermeke, beszélt arról, hogy mit tanult a szüleitől és hogy miért döntött úgy, civil munkája mellett is politizál. A fiatal közgazdásszal összehasonlítottuk egy magyar és egy osztrák család fizetését, és konkrét javaslatot is megfogalmazott arra, hogyan biztosítaná, hogy Győr gazdasági sikere 10-20-30 év múlva is kitartson.

fb_ad_new_1.png

Közgazdászként végeztél az egyetemen, a világ egyik vezető befektetési bankjánál, a Morgan Stanley-nél álltál munkába először, aztán a nyolc legnagyobb hazai bankból háromnál is megfordultál szakértőként, tanácsadóként. E mellett 2014 óta önkormányzati képviselő vagy Győrben. Amikor felmerült, hogy megszűnne a gimnázium képzés volt iskoládban, a Krúdyban, a tiltakozó akció élére álltál és néhány nap alatt 10 ezren csatlakoztak hozzád a Facebook-on. Mi hajt, hogy ennyi mindennel foglalkozz?

És akkor a legfontosabbat még nem is mondtad. Azt szoktam mondani, hogy két szenvedélyem van: a feleségem és a politika. Mire ez az interjú eljut az olvasókhoz, már háromra bővül a lista. Megszületik a kislányunk, és biztosan magának követeli majd a legtöbb figyelmet. És jól is fogja tenni, már nagyon várjuk!

A politika rovására? 

Semmiképp sem, sőt. A szülővé válással egy csomó mindent átértékelek én is, ami természetesen a politikához való hozzáállásomat is befolyásolja. Mostantól kezdve másokért is felelőséggel tartozom, a feleségem és a kislányunkért jövőjéért is.

Kérdezed, hogy mi hajt, mi motivál. Ha megnézem a szüleim generációját, akkor azt látom, hogy hülyére dolgozták magukat azért, hogy egyről a kettőre jussanak, hogy letegyenek valamit az asztalra, azzal a reménnyel, hogy a gyerekeiknek már könnyebb lesz, mint nekik volt. A nagyszüleim egyszerű parasztemberek és textilipari dolgozók voltak, de apám már el tudott menni a vendéglátóipari technikumba, hogy aztán rengeteg munkával saját vállalkozást indítson. Tőlem, tőlünk már azt várták, hogy menjünk egyetemre, tanuljunk, hogy kevesebb gürizéssel is előre jussunk az életben.

Ettől még nem kell politizálni...

A kép sajnos ennél bonyolultabb. A rendszerváltástól a szüleink azt várták, hogy kicsit végre fellélegezhetnek. Hogy a szabadság azt fogja jelenti: van és volt értelme dolgozni, spórolni, túlélni a diktatúrában.

Ezzel szemben mi történt? Nézd meg a mai kutatásokat, a többség úgy gondolja, hogy rosszabbul fog élni, mint a szülei és sajnos úgy néz ki, hogy jól is gondolják. Az Oxford Egyetem csinált ebben a témában egy kutatást 2016-ban. 170 ezer főt kérdeztek meg Európában, és az jött ki, hogy Magyarországon messze a legnehezebb feltörniük azoknak, akik rosszabb családi körülmények közé születtek. 

Én azért politizálok, hogy visszaszerezzük azt az esélyt, amit a rendszerváltás ígért: hogy megérje tanulni, hogy megérje dolgozni, hogy könnyebb legyen családot alapítani, egyről a kettőre lépni. Ebben az államnak pedig nem korlátoznia, hanem segítenie kellene. 

Közben 500 ezren hagyták el az országot, mert úgy látják, hogy kint könnyebben fognak boldogulni. Sok vállalkozó panaszkodik arra, hogy már magasabb bérért sem talál megfelelő munkaerőt. Mit kell tenni a gazdaságban ahhoz, hogy kevesebben menjenek el, és többen jöjjenek haza?

A kormány gazdaságpolitikája két alapvetésből indul ki: az egyik, hogy ha európai összehasonlításban továbbra is alacsonyak a bérek, akkor az iparban elegendő új munkahely jön létre ahhoz, hogy aki akar, az dolgozzhasson. Az olcsó munkaerő tehát versenyelőnyt jelent más európai országokkal szemben, így továbbra is ki tudjuk szolgálni a német ipart élőmunkával.

A másik alapvetés, hogy az uniós csapok nyitva vannak, tehát német, francia, holland adófizetői forintokból (eurókból) fejleszthető az infrastuktúra, a mezőgazdaság stb. Ideig óráig. Minden csoda, három napig tart.

Tehát akkor van munkahely, ha alacsonyak a bérek. De ha alacsonyak a bérek, ki akarna itthon maradni?

Jól látod, itt van a kutya elásva. Én nem esnék neki a Fidesznek e miatt a stratégia miatt, elismerem, hogy a gazdasági válság után ez logikus lépés volt a talpra álláshoz. Abban viszont már egyáltalán nem tudok egyet érteni Orbán Viktorral, hogy akkor most már minden rendben, majd lépcsőzetesen, 5 ezres Erzsébet utalványonként emelgetjük a minimálbért, közben pedig szétverjük az oktatást, lezüllesztjük az egészségügyet. Legalább 10 évre fixálni kellene az főbb adókulcsokat, befejezni a pazarlást, rendet rakni az iskolákban és a kórházakban, a magyar emberekhez méltó fizetéseket adni, aztán nyugton hagyni mindenkit dolgozni. Másképp ebből toporgás lesz, elhülyülés, leszakadás.

Mennyire nagy a baj a magyar gazdaságban?

Nagyon. Hadd mondjak pár unalmas statisztikát. Ma 10 magyarból 4 dolgozik, ebből 1 az államnak. Így 3-an vannak, akik sarkos gazdasági értelemben értéket állítanak elő. 3 ember tart el 10-et. Aki komolyan gondolja, hogy az ároktisztításra éhbérért kirendelt közmunkások ezen a helyzeten változtatni fognak, azt csókoltatom. 

Ha a béreket akarjuk összehasonlítani más uniós tagállamokkal, még elkeserítőbb a helyzet. Mondjam, vagy mindenki tudja? Egy két gyerekes magyar család átlagkeresete 2015-ben havi 272 ezer Ft. Ugyanez Szlovákiában 315 ezer Ft. Csehországban 355 ezer Ft. Nem tudom feltűnt-e? Nem Ausztriával példálóztam.

Magas labda. Ausztriában mennyit visz haza egy átlagos 2 szülős, 2 gyermekes család?

Legalább négyszer annyit, mint itthon. Az több, mint 1 millió Ft.

Győrben sokkal jobb a helyzet, mint az ország más részein. Hogy látod a helyi viszonyokat? Győrben minden rendben? 

Engem úgy neveltek, hogy tiszteljem az ellenfeleimet és ismerjem el az eredményeiket. Azt meg nem szeretem, ha valaki mindig mindennel elégedetlen. Győrben rengeteg fontos fejlesztés valósult meg, gondoljunk csak a panel program eredményeire, az EYOF-hoz kapcsolódó beruházásokra, óvoda, bölcsőde, rendelő vagy útfelújításokra. Ettől még nem mindig tetszik a tempó, a stílus, és a jelenleginél biztosan többet költenék a közalkalmazottak bérpótlékára, lakóutca felújításra vagy épp a tömegközlekedés modernizálására.

Nyílván kivételes helyzetben van a városvezetés, az Audi által befizetett adóbevételeknek köszönhetően nagyságrendekkel több pénzből gazdálkodhatunk, mint más magyar önkormányzatok. Ezzel nincs is semmi baj, fantasztikus a győriek és a Győrben működő vállalatok jelenlegi teljesítménye, büszke vagyok, hogy győri lehetek. A bajok máshol vannak, máson kell változtatni.

Akkor hol van az igazi baj Győrben?

Kanyarodjunk vissza egy kicsit a fizetésekhez. Az iparban egy átlagos szellemi dolgozó a megyében 337 ezer Ft nettót visz haza. De nem mindenki mérnök és nem mindenki dolgozhat az iparban. Egy fizikai munkás az egészégügyben már csak 96 ezret kap kézhez, egy vendéglátós 102 ezret, egy kereskedelmi dolgozó 124 ezret.

Ennyi pénzből csak hatalmas áldozatok árán lehet kijönni, ha egyáltalán ki lehet. És akkor az igazán szegényekről még nem is beszéltünk. Ezek a KSH megyei számai, 2017-ben. Több számot már nem diktálok, minden olvasó tudja, hogy mennyibe kerül egy albérlet vagy a heti bevásárlás Győrben.

A bérek alakulására kis részben van ráhatása a helyi önkormányzatnak, mivel az adók, járulékok nagy részét Budapesten határozzák meg. De vannak a gazdaságpolitikának olyan elemei, amire lehet hatásuk a győri politikusoknak. Nem mindegy például, mire költik azt a rengeteg iparűzési adó bevételt, ami befolyik a város kasszájába. Ha rajtad múlna, mire költenél? Mit csinálnál másképp?

Amikor banki kockázatkezeléssel foglalkoztam, megtanultam, hogy minden eshetőségre fel kell készülni, mindenre kell egy B-terv, mindig több lábon kell állni. Ma a város egy lábon áll, szinte teljes mértékben az autóiparra támaszkodik, ez pedig nem egészséges. Győr olyan, mint a doppingoló sportoló: kiugró teljesítményt nyújt, de közben a hosszú távú egészségét veszélyezteti.

A győriek előtt három fontos kérdés áll, amire minden felelősen gondolkodó politikusnak választ kell adnia.

Az első, hogy eltűrjük-e itt, a nyugat kapujában álló városban, hogy olyan kormányunk van, ami komolyan veszélyezteti az ország Európai Uniós tagságát?

A második, hogy eltűrjük-e a vízfejű államot, hogy miközben a mi megyénk adja az ország ipari termelésének 13%-át – többet mint a főváros, vagy bármelyik másik megye -, addig Budapestről határozzák meg, hogy mennyi adót kell fizetnünk, hogy milyen iskolába járassuk a gyerekeinket, hogy mennyi jut a kórházainkra?

A harmadik, hogy hogyan fog ez a város több lábon állni?

És mik a Te válaszaid?

Az első kettő gyors lesz: nem, nem. Nem tűrhető tovább az Unió ellenes uszítás és nem tűrhető tovább, hogy amikor mi Győriek álljuk a cechet, akkor föntről, Pestről dirigálnak, hogy hogy kell iskolát vagy kórházat üzemeltetni.

A harmadik már összetettebb kérdés. Az első állításom az az, hogy új munkahelyeket kell teremtenünk más iparágakban is: az energetikától kezdve a kereskedelmen és az élelmiszer iparon át az informatikáig vagy a pénzügyi szolgáltatásokig. A második, hogy ez nem fog megtörténni egyik napról a másikra, mivel a növekedéshez innováció, tőke és alkalmas munkaerő kell.

Ahhoz, hogy ez a két cél megvalósulhasson, létre kell hoznunk egy beruházási alapot, ami a befektetők pénzét fenntartható technológiai megoldások alkalmazásába, vállalkozásfejlesztésre, oktatásra, innovatív projektek megvalósítására költi. Röviden: a jövő munkahelyeit alapozza meg.

Az alap létrehozásában és irányításában egyaránt számítanék az önkormányzat, az egyetem, az Iparkamara, a városban működő magyar és külföldi vállalatok közreműködésére, de lehetőséget adnék a győri lakosoknak, hogy akár egyéni befektetőként is támogathassák ezt a kezdeményezést. A cél, hogy a piaci szereplőkkel együttműködve, piaci keretek között tegyük le a város következő 20-30-40 évét meghatározó gazdasági folyamatok alapjait.

Hangzatosnak hangzatos elképzelés. A győri Szilícium-völgy?

Nem csak hangzatos, számos hasonló intézmény működik a világban. Alsó-Szászországban például, az Audi-t is tulajdonló Volkswagen-csoport alapítványa 1961 óta működik, mára közel 3 milliárd eurós tőkével. Ma ez a legnagyobb tudományos alapítvány Németországban, évente közel 70 millió eurós támogatást nyújtanak különböző kutatási és fejlesztési projektekre. Mivel az alsó-szászországi tartományi kormányzat is 20%-os tulajdonrésszel rendelkezik a VW-csoportban, a tartomány az őt érintő osztalékot mindig az alapítvány működésébe forgatja vissza, így támogatja a folyamatos innovációt.

Ezt a gondolkodást kell eltanulnunk a német kollégáktól. A ma sikereiből fordítanunk kell arra, hogy holnap is sikeresek legyünk. Aztán, hogy Szilícium-völgy lesz-e ebből, azt majd a gyerekeink eldöntik.

 

Szólj hozzá!

Bűn-e a lombik? Kismamák a pokolban

2017. augusztus 25. 07:59 - wangara

Nyílt levél a győri megyéspüspöknek

Tisztelt Püspök úr!

Ön az Augusztus 20-án elhangzott szentbeszédében, majd a Magyar Nemzetnek adott interjújában egyaránt teret adott azon vélekedésének, miszerint aki lombikbébi programban vesz részt, az bűnt követ el. Püspök úr – megcsappant, de még pislákoló tisztelettel - kispapaként, keresztényként, győriként, önkormányzati képviselőként, gondolkodó és érző emberként egyaránt kikérem magamnak ezeket a szavakat! Püspök úr, Ön a kijelentésével ezreket sértett vérig. Kérem, hogy kérjen tőlük bocsánatot!

pexels-photo-225744.jpeg

Püspök úr! Amikor egy pár úgy dönt, hogy összeköti az életét, és belevág abba a csodába, amit gyermekáldásnak hívunk, akkor életük talán legfontosabb döntését hozzák meg.

Amikor pedig szembesülnek azzal, hogy megannyi próbálkozás után, a pár valamelyik tagjának egészségügyi problémája miatt az új élet nem foganhat meg, tragédia történik. Egy tragédia, ami feszültséget, konfliktusokat hozhat a pár életébe, amit a bűntudat táplál. A problémákkal kűzdő nő vagy férfi bűntudatot érez, saját magát hibáztatja a kialakult helyzetért, azért, hogy nem adhat életet párja gyermekének, szülei unokájának. Ez a bűntudat örlő, mert nem az egyén hibájából fakad, tehetetlennek érzi magát a problémával szemben. Hogy túl tud-e lépni egy pár egy ilyen tragédián vagy sem, hogy jól sikerül-e feldolgozni vagy sem, ezek az igazán embert próbáló feladatok az életben.

Vannak, akik ebben a helyzetben a legrosszabbat, a válást választják. Vannak, akik reménytelenül örlődnek tovább, hátha történik valami. Vannak – és sok személyes barátom is van közöttük – akik elég érettnek és felelősnek érzik magukat arra, hogy örökbefogadással válhassanak szülővé. És vannak, akik hiszik, hogy nekik azt a sorsot szánta az ég, hogy tovább küzdjenek, hogy saját gyermeküket nevelhessék fel. Hogy hogy dönt ebben a helyzetben egy pár, az csakis ő rájuk tartozik, mert egy kívülálló sem érheti meg azt a fájdalmat, amit számukra ez a veszteség jelent.

Isten azonban nem csak betegséget és szenvedést hagyott ránk, hanem rációt is, a gondolkodás, a tenniakarás, a tudomány használatának csodáit. A modern tudomány lehetővé tette, hogy megismerjük a meddőség számos kiváltó okát, és hogy a megfelelő beavatkozással segítsünk embertársunkon. Ez az út, a lombikbébi program sem csak annyit jelent, hogy bemegyünk a klinikára és leveszünk a polcról egy gyermeket. A vizsgálatok, a kezelések újabb áldozatot követelnek a szülőktől, lelki kitartást, anyagi lemondást, miközben a vetélés esélye mindvégig fennáll. A küzdelmes utat választó párokban igazán erős a hit. 

A tudomány ad még egy utolsó esélyt, de a végső döntés még mindig Isten kezében van. A gyermek pedig minden esetben Isten ajándéka.

Ön szerint beavatkozni az élet kialakulásába bűn. Ugyan kijelentésében relativizál – kis bűn, nagy bűn – de egyértelműen fogalmaz. Ha pedig ez így van, akkor a pokol megannyi felelős, az életét végigküzdő büszke anyukával és apukával lesz tele, nem pedig gyilkosokkal.

De ha bűnös a lombikbébi programban résztvevő szülő, akkor bűnös a vese transzplantációban résztvevő beteg is, hiszen csakis a tudomány beavatkozásának köszönhetően, egy másik ember életének árán menekül meg a haláltól.

Bűnös vagyok én is, amikor hamarosan megszülető gyermekem őssejtjeit egy génbankban helyeztetem el, abban a reményben, hogy sohasem lesz rá szükségem. Nem úgy, mint a leukémiában elhunyt nagymamámnak lett volna, ha akkor és ott a tudomány már lehetővé teszi, hogy újabb esélyt kapjon az élettől.

Bűnös a feleségem, mert magzatvédő vitaminokat szed annak érdekében, hogy mesterséges módon teremtse meg az egészséges élet kialakulásának biológiai feltételeit.

Mind beavatkozunk az életbe, mert élni akarunk. A tudományt pedig az élet szolgálatába állítjuk. Nem katonákat klónozunk, nem arctalan rabszolgákat gyártunk, hanem életeket mentünk. Magyar életeket. Emberi életeket.

Segíts magadon, Isten is megsegít. Isten a kezünkbe adta a tudomány csodáját, az igazi kérdés az, hogy a jó szolgálatába tudjuk-e állítani? Azt hiszem a felismerés ebben az esetben elég egyértelmű: aki pedig nem tudja megítélni, hogy egy a gyermekáldás csodájáért éveken keresztül küzdő pár tiszteletet vagy billogot érdemel-e, az nem alkalmas szellemi vezetőnek.

 Püspök úr, nem késő, tisztelettel kérem, kérjen bocsánatot!

Tisztelettel,

Varga Márk

Önkormányzati képviselő, Győr

4 komment

Sör-ügy: magyar tisztasági törvényt!

2017. március 17. 15:45 - wangara

Hogyan hozzuk helyzetbe a magyar kézműves söröket?

Lázár János háborúja a Heineken ellen a modern politikai kommunikáció mesterpéldája. Kár érte. Lehetne a magyar söripar minőségi megújulásának ügye is.

A Csíki-gate egyszerre harc a kisvállalkozókat elnyomó multik ellen, határon túli székely testvéreink román megtiprói ellen, a vörös csillagos holland liberálbolsevik kommunisták ellen. Kiállás a magyar hagyományok, a kisember hétköznapi szórakozása és agrárország nosztaligája mellett. Mindezt úgy, hogy harcát valós társadalmi konfliktus híján, veszteni való nélkül vívhatja meg Lázár és Semjén.

Demagóg és vagdalkozó marketing háborújuk persze jól tereli a figyelmet az ország valós problémáiról. Lázár felhatalmazást ad a kereskedelem és a vendéglátás újabb feldúlására, értelmetlen szabályok bevezetésére, na meg persze újabb kiskapuk felállítására, ahol egy kis csúszópénzzel máris baráttá vállhatnak tiszavirág életű ellenségeink.

Kár. Azért, mert a söripar felrázásáról, a magyar kézműves sörök gyártóinak támogatásáról, a hazai élelmiszerek minőségi javításáról igenis lehetne és szükséges is volna szakmai vitát folytatni. De esztelen kurucoskodástól nem kerül több, jobb, magyar sör a korsókba.

beer.jpg

A magyar söripar

 

A hazai söripar egy oligopol piac, azaz mindössze néhány nagy szereplő dominálja. Amikor sört kérünk a pultostól, akkor 99%-os eséllyel négy, kivétel nélkül külföldi tulajdonban lévő sörgyár termékeinek valamelyikét isszuk: a Heineken, a Borsodi és a Dreher, vagy kisebb eséllyel a Pécsi Sörgyár söreit. A piac maradék 1%-án osztozik további 68 kis magyar sörfőzde.

Nemzeti büszkeségünkön túl gazdasági racionalitás is van a mögött, hogy megpróbáljunk érdemben változtatni ezen a helyzeten. A monopol-oligopol piacokat a legtöbb esetben nem szeretjük a piacgazdaságokban. Többek között azért nem, mert:

1) a nagy szereplők kihasználják erőfölényüket: a négy nagy gyártó a vendéglátóhelyek sörforgalmának 44%-át lefedik azzal, hogy kizárólagos szerződéseket kötnek az éttermekkel, kocsmákkal, szállodákkal, akik így nem adhatják el más sörét. 

2) kiszorítják a kisebb versenytársakat: a méretgazdaságossági adottságok miatt a kisebb gyártók egységnyi söre magasabb költségekkel állítható elő, az ellátási lánchoz (a diszkont láncok polcaihoz, az éttermek és szállodák pultjaihoz) pedig a kizárólagos szerződések miatt nehezebben férnek hozzá a kisebb üzemek.

3) nem adnak teret az egyedi fogyasztói igényeknek: a nagy gyártók a sztenderdizálás során „egyentermékek " kialakítására törekszenek, hogy ízviláguk minél több embert kiszolgáljon, valamint, hogy minőségében mindig közel azonos legyen. Így lesznek a nagy gyártók sörei egyre kevésbé karakteresek és kerülnek be az összetevők közé olyan adalékanyagok, amelyeknek semmi keresnivalójuk sem lenne a sörben, mint például a kukoricadara vagy a hozzáadott cukor.

4) drágábban adják termékeiket, mint az valós verseny esetén indokolt lenne.

5) mivel kevesen vannak, könnyen összejátszhatnak, kartellezhetnek és ezzel még inkább megkárosíthatják a vásárlókat.

Ez utóbbi két feltételezést persze bizonyítani nehéz, a tankönyvszerűséget követve viszont számolnunk kell ezekkel a veszélyekkel. Az biztos, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal is szükségesnek tarotta a beavatkozást és eljárást kezdeményezett a nagyok ellen. Közülük három, a Heineken, a Borsodi és a Dreher vállalta, hogy két lépcsőben, 2017-ig összesen 20 százalékkal kevesebb sört fognak másokat kizáró szerződésekkel eladni, így megúszhatják, hogy a GVH megbírságolja őket. Hogy ez ma hogy áll, nem tudjuk. 

 

Magyar tisztasági törvénnyel a kézművesekért

 

Látszik tehát a fentiekből, hogy lenne mit javítani a söripar helyzetén. A kisebb magyar sörgyártók helyzetbe hozásával új munkahelyek jöhetnének létre, javulhatna a piacon elérhető sörök minősége, ami jót tenne a turizmusnak, a vendéglátásnak és optimális esetben még az exportnak is. A kérdés, hogy hogyan lehetne valóban megújítani az iparágat? Hogy hogyan harcolhatna a politika valamiért, és nem valami ellenében? 

Az elsődleges szempont, hogy amikor támogatni kívánjuk a kisebb üzemeket, akkor azt ne a nagyok elleni szankciók és piactorzító állami beavatkozások útján tegyük. Ne mesterségesen akarjuk hátrányba hozni a nagy gyártókat és előre nyomni a kicsiket, hanem teremtsünk olyan feltételeket, amelyek lehetővé teszik, hogy a kézműves magyar sörök valóban versenyképesek legyenek a multikkal szemben.

Sem a vendéglátáson, sem a kereskedelmen, sem pedig a hazai élelmiszeriparon nem segítene, ha mondjuk adókedvezménnyel támogatnánk kisüzemeket csak azért mert magyarok, miközben kézművességük csupán silány minőséget, átgondolatlan üzleti koncepciót, rossz technológiai megoldásokat jelent. Emlékezzünk, a házi pálinkafőzés szabályainak lazítása mennyi pancsolt szemetet eredményezett az elmúlt években. 

Segítsük, támogassuk tehát a magyar sörgyártást, de az legyen kifogástalan, minőségi és profitábilis.

Németországban 1516-tól 1988-ig védte a sörpiacot a német tisztasági törvény, amely kimondta, hogy csak árpamalátát, komlót és vizet (a későbbiekben még élesztőt) volt szabad használni a sörkészítéshez. Ez a szigorú szabály tette lehetővé, hogy a minőségi sör a német kultúra elengedhetetlen részévé váljon és hogy több, mint 1300 sörgyár működhessen az országban.

Ha sikerre akarjuk vinni a magyar sört, akkor egyszerre kell garantálnunk annak tisztaságát - akárcsak a németek tették, évszázadokon keresztül - és kihasználni a kézművességben rejlő változatosságot és kreativitást. Ez az igazi kihívás.

Minőségi sör persze nincs jó minőségű alapanyagok nélkül és versenyképes magyar üzemek sem lehetnek összehangolt marketing, közös védjegy, régiós közösségi márka, méretgazdaságos gyártóegységek és logisztikai hálózat nélkül. Meg lehet tehát teremteni a sikeres magyar kézműves sört, de azért nem a vörös csillag ellen kell háborút indítani, hanem a kis magyar vállalkozásokat kell érdekszövetségbe kovácsolni. Termelőket, sörgyártókat, vendéglátókat, szállodásokat. Az utóbbinak van értelme, az előbbi csak értelmetlen szájhősködés.

4 komment

6 érv a 6 órás munkanap mellett

2016. szeptember 28. 19:13 - wangara

Magyar versenyképesség: Kevesebb munkával az elvándorlás ellen?


Százezrek hagyták el az országot az elmúlt években a biztos megélhetés, a magasabb fizetés reményében, és már Bulgária  versenyképessége is megelőzi hazánkét. Mindeközben a kormány letolt gatyával áll és néz, még csak elképzelése sincs arról, hogyan kezelhetné azt a gazdasági katasztrófát, ami évtizedekre határozhatja meg mindannyiunk jövőjét. De hogy jön a képbe a 6 órás munkanap?

6ora.png

„Idén augusztusra a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 77 ezer fővel 227 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,7 százalékponttal 4,9 százalékra esett vissza” – írja a KSH legutóbbi munkaerőpiaci jelentésében. Egy kívülálló számára a hír önmagában fantasztikus eredménynek tűnhet. Azt gondolhatja, hogy ebben az országban minden a legnagyobb rendben, kis híján mindenki aki akar, az tud dolgozni.

Tudjuk, hogy az igazáság korántsem ilyen fényes, sőt. Tudjuk, hogy százezrek dolgoznak és élnek távol az otthonuktól, távol a családjuktól Londonban, Amszterdamban, Münchenben vagy Bécsben. Tudjuk, hogy százezrek döntöttek a kivándorlás mellett, mert megalázóan alacsony bérért dolgozhattak csak a hazájukban és mert nem láttak jövőképet maguk és gyermekeik számára. Tudjuk, hogy hazánk versenyképességének megítélése drasztikusan romlik, a Világgazdasági Fórum legfrissebb ransgora szerint már Bulgária és Románia is megelőztek bennünket a régióban.

 

Stratégia = Éhbér

 

Az Orbán-kormány gazdasági stratégiája egyértelmű: hazánk egyetlen igazi versenyelőnyének a megalázóan alacsony bérszínvonalat tekinti. Multinacionális nagyvállalatok európai összeszerelő üzemeinek árulja ki a magyarok lelkét. Ahogyan a mellékelt ábra is mutatja, ez a modell egyaránt alkalmatlan a munkaerőpiacról kiszorult, igazán szegény, jellemzően középiskolai végzettséggel sem rendelkezők munkába állítására (lásd közmunka), de alkalmatlan a magasabb hozzáadott értékkel bíró iparágak megerősítésére és leginkább Magyarország modernizálására, versenyképességének javítására.

 

Majd jönnek mások éhbérért dolgozni?

 

A munkaerő elvándorlás megállítására eddig két javaslat rajzolódott ki kormányzati és munkaadói oldalról. Az első a munkára rakódó terhek csökkentése, tehát valamilyen járulékcsökkentési politika. Ennek mértékéről a kormányzat kínosan hallgat, jól látszik, hogy várhatóan 2017 januárjától még nem kerülhet sor radikális csökkentésre. Talán jut majd néhány ezer forint Erzsébet utalványra. Esetleg pár százaléknyi vágás egy nagyobb csökkentés lehetőségének ígéretével a 2018-as választási kampányra. A lényeg, hogy a jelenlegi pazarló államgépezet fenntartása mellett nincs lehetőség érdemi adó- vagy járulékcsökkentésre.

A munkaadói oldalon megfogalmazott másik javaslat a környező országokból való munkaerő importra vonatkozik, amivel több probléma is van. Egyrészt a munkaerő vándorlás már országhatáron belül sem működik: egy eladott borsodi lakás árából nem lehet mondjuk Győrben ingatlant venni és új életet kezdeni. Másrészt, miért is állna meg Győrnél valaki, aki már feladja addigi életét Miskolcon, Aradon vagy Munkácson? Miért ne menne néhány száz kilométerrel arréb Ausztriába, Németországba vagy csak Szlovákiába, ha ott nagyságrendekkel tud többet keresni? Harmadrészt, azok akik ezt a javaslatot teszik, elismerik, hogy nem kívánnak magasabb béreket adni a dolgozóiknak, nem akarják megoldani a valós problémát. Ezek a vállalkozások továbbra sem termelékenységük javításában, minőségi termékek és szolgáltatások előállításában, hanem az alacsony fizetésekben látják versenyelőnyüket.

 

Segíthetne-e a 6 órás munkanap bevezetése?

 

Elsőre abszurd javaslatnak tűnhet, hogy miközben egyes iparágak jelentős munkaerőhiánnyal kűzdenek az elvándorlás és az oktatási rendszer hiányosságai miatt, és hazánk termelékenysége is jóval az uniós átlag alatt van, akkor miért pont a kevesebb munka jelenthetne előre lépést. Lehet hogy valóban abszurd, de szólnak érdemi érvek a mellett, hogy Svédország példáját követve – egyes iparágakban és egyes munkakörökben, fokozatosan – Magyarországon is bevezessük a 6 órás munkanapokat.

1. A munkaerő megőrzése és az életszínvonal javítása érdekében a kormányzatnak és a munkaadóknak is jelentős béremelést kellene végrehajtania. Mivel a lehetőségek mind a versenyszférában, mind a közszférában korlátozottak, a napi munkaidő 6 órára történő csökkentése kiegészíthetné a kormány járulékcsökkentési programját. A dolgozók tehát a béremelés egy részét pénzben, egy részét szabadidőben nyernék meg – természetesen garanciavállalással, miszerint a 6 órás munkával legalább a korábbi 8 órással megegyező fizetést vihetnek haza, kiegészítve a járulékcsökkentésből adódó nettó bérnövekedéssel. 

2. A 6 órás munka mellett több idő marad a családra, egészségmegőrzésre, sportra, kultúrára. A több szabadidő tehát javítja a dolgozók életminőségét, így munkájukat kipihentebben, hatékonyabban végezhetik. Több időt tölhetnek gyermekeikkel és könnyebben is vághatnak gyermekvállalasba, ha tudják, időben ott lehetnek délután az óvodában, iskolában. Nagyobb hatékonysággal pedig az eddig 8 óra alatt elvégzett munka sok esetben 6 óra alatt is teljesíthető.

3. Felmérések szerint ma sokkal többen dolgoznak a közszférában, mint az egy hatékony államigazgatási modell esetén indokolt lenne. Hazánkban a foglalkoztatottak 20%-a dolgozik az államnak, Ausztriában ez mindössze 10%. A 6 órás munka mellett több idő jutna átképzésre, új szakma elsajátítására a közalkalmazottak, köztisztviselők körében. Sikeres átképzés és a szolgáltató szektorban születő új munkahelyek esetén így könnyebben hagyhatnák ott az államot, hogy a versenyszférában helyezkedhessenek el, magasabb bérekért.

4. Egyes iparágakban, ahol jelenleg nincs munkaerő hiány, de átképzéssel könnyedén felszívhatna ma még munkanélküli embereket, és a tevékenység is folyamatos termelést, jelentlétet indokol, ott a 6 órás munka bevezetésével a kieső idő pótlására új munkahelyek létrehozása lenne szükséges. 

5. Ha a bérek nem is fognak tudni nőni olyan ütemben, hogy érdemben megközelítsék a nyugati fizetéseket, a munkaidő csökkentéssel kombinált csomag részben hozzájárulhat a ma külföldön dolgozók gyorsabb hazatéréséhez.

6. Csökkennének a munkáltatók költségei, ha munkatársaik csak napi 6 órát töltenek állomáshelyeiken és kevesebb eszközt használnak.

A 6 órás munkanap tehát nem lenne varázsszer, önmagában nem oldaná meg hazánk kilátástalan gazdasági helyzetét. Nem lenne bevezethető egyik napról a másikra, és nem lehetne alkalmazni minden egyes iparágban, minden munkakörben. De számos területen, különösen a közigazgatásban és a szolgáltató szektorban, irodai munkavégzés esetén javíthatná a dolgozók életminőségét, növelhetné a hatékonyságot, fokozná hazánk termelékenységét és csökkenthetné a munkaadók terheit. Persze csak akkor, ha azt egy átfogó, ésszerű és fenntartható gazdaságpolitika keretében kerül kialakításra és bevezetésre.

Szólj hozzá!